Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Híreink

Az előzetes adatoknál is jobban nőtt az első negyedéves GDP - 2017.06.08.

A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről. Ez még nagyobb növekedés, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt.

Bemutatják a nemzeti parki védjeggyel ellátott termékeket - 2017.06.08.

Körúton mutatják be a Nemzeti Parki Termék Védjegyet az ország 10 nemzeti parkjában. Magyarországon 158 gazda 600 termékének van Nemzeti Parki Termék Védjegye, amelyet pályázaton lehet elnyerni.

Nőnek a fogyasztói árak az OECD-tagországokban - 2017.06.07.

Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban áprilisban. Az OECD 35 tagországában átlagosan 2,4 százalékos volt az éves infláció, 0,1 százalékponttal emelkedett a márciusban mért 2,3 százalékhoz képest - derült ki az OECD honlapján kedden közzétett adatokból.

Lassuló kereskedelmi forgalom a fontos román piacon - 2017.06.07.

Lassult áprilisban a kiskereskedelmi forgalom növekedése Romániában. Míg márciusban a volumen 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly márciusi szintet, áprilisban 4,6 százalékkal bővült a forgalom az egy évvel korábbihoz képest.

Agrártámogatások: informatikai fejlesztések a kincstárnál - 2017.06.06.

Az informatikai fejlesztések beváltották a reményeket, az ügyfélbarát informatikai felület is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egységesen és egyenletesen tudták beadni a gazdálkodók a kérelmeket - hangsúlyozta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke az M1 aktuális csatornán.

A Közös Agrárpolitika jövőjéről is tárgyaltak a V4-ek agrárminiszterei - 2017.06.06.

A kelet-közép-európai régió számára fontos kérdéseket vitattak meg a V4-ek agárminiszterei a napokban Varsóban, így például a közös agrárpolitika (kap) 2020 utáni jövőjéről, a tisztességtelen kereskedelmi magatartások visszaszorításáról, az EU kutatási és fejlesztési programjában való közös részvételről, illetve a földjogi szabályozásról tárgyaltak, kiegészülve Szlovénia, Románia és Horvátország tárcavezetőivel.

III. Országos Tojás Sokadalom - Kultúra, szórakozás, kikapcsolódás - 2017.06.02.

Június 9-11-én rendezi meg ismét az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a III. Országos Tojás Sokadalmat Kecskemét főterén.

Díszvendég Magyarország a lengyel vásáron - Terítéken a Közös Agrárpolitika - 2017.06.02.

Magyarország a díszvendége a Varsó melletti Nadarzynban megnyílt, Warsaw Food Expo 2017 elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari vásárnak. A kiállítás időpontjában a visegrádi csoport (V4), valamint Bulgária, Románia és Szlovénia földművelésügyi miniszterei is találkoznak.

Nagyon veszik a magyar élelmiszereket - 2017.06.02.

Márciusban az export euróban számolt értéke 19,0, az import 21,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A külkereskedelmi többlet 978 millió eurót tett ki,  21 millióval nőtt a múlt év azonos hónapjához képest. Kiugróan nőtt az élelmiszerexport is.

Jelentősen nőtt az agrárgazdasági export - 2017.06.01.

Hat év alatt csaknem 40 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság exportja - mondta Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke az I. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow megnyitóján Mezőfalván.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Baromfi Járványvédelmi Konferencia
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat